Szakirodalom

3. EGYÉNI SAJÁTOSSÁGOK FELTÁRÁSA

A hallási fogyatékos gyermek viselkedésének egyéni sajátosságai

A hallási fogyatékos gyermekek viselkedésének megfigyelése során feltűnik élénk tekintetük, mimikájuk és kifejező gesztusai. Három éves kor után rendszerint egyénileg kialakított természetes jeleket találnak szükségleteik közlésére, a környezettel való kapcsolattartásra. De mert ez is kevés arra, hogy közlési igényüket fedezzék, az, hogy nem értik meg őket gyakran dühreakcióit, negatívizmust vált ki. A tiltást, korlátozást szóbeli közlés alapján tudják értelmezni, ezért sokszor - önhibájukon kívül ¬fegyelmezetlenek, impulzívak, dacosak. Ugyanakkor nagy érdeklődéssel szemlélik, mi történik körülöttük, mit cselekszenek a hozzátartozóik. Szeretnek bekapcsolódni minden aktivitásba. Szívesen segítenek a házimunkában, ki-be kapcsolják a TV-t, a vásárlásnál berámolnak a szatyorba, otthon kirakodnak stb. Nagyon adnak a külcsínre. Szereznek szépen öltözködni, tiszták, rendezettek. A környezetüktől is elvárják mindezt. A színes, a szép, a kombinálhatóság elsődleges érték számukra. Ügyesek, leleményesek, általában jókedvűek, kiegyensúlyozottak. Élénk mimikájuk és tekintetük, és rendezett külsejük miatt igen vonzóak. Ha környezetük szeretettel veszi őket körül, ők is kedvesek, barátságosak. Mert sok környezeti összefüggést nem értenek meg, ezért gyakran bizalmatlanok. Mozgást, mimikát igen jól utánozzák, "pantomim művészként." lejátszanak eseményeket. A cselekvéses kapcsolatokat sem tudják elég differenciáltan értelmezni, nem tanulnak meg várni valamire, vagy előre tervezni. (Például, ha egy halló 2-3 éves gyermek, ha kutyájuk ugatását hallja, már feszülten figyeli az ajtót, várja ki érkezik. Ha arra számít, hogy édesapja, már elképzeli, hogy fogja őt üdvözölni, vagy hátha hoz neki valamit. Lehet, hogy eltervezi, ha belép, mindjárt megmutatja neki mit épített stb.)

A látási fogyatékos gyermek viselkedésének egyéni sajátosságai

A látás hiánya vagy csökkent volta sajátosan alakítja a kommunikációs készséget. Kifinomult hallással a látási sérült csecsemők minden hangforrásra élénken figyelnek. Ez jelenti számukra az információszerzés fő forrását. Élvezik a beszéd ritmusát, intonációját, dallamát. Kiérzik belőle a feléjük áradó szeretetet, aggódást, de nem olyan intenzitással, mintha látnák a hozzájuk beszélő arcát, mosolyát, mimikáját, szájmozgását. A hallott és utánzott szavak csak szórványosan telítődnek tartalommal, mert nem tudják azokat cselekvéses kapcsolattal, vizuális explorációval értelmezni. Jellemző, hogy náluk nem szavakkal, hanem szövegtöredékekkel, mondókákkal, dallamfoszlányokkal indul el az aktív beszéd. A szavak mögött gyakran nincs jelentéstartalom. Hiányzik a tapasztalat.
A gyermekek fejlődését korai gondozással harmonikusabbá lehet tenni. Egyáltalán nem törvényszerű, hogy aránytalanságok alakuljanak ki a különböző funkcióterületek viszonylatában. Ha csecsemőkortól kezdve a halláson, tapintáson, szagláson keresztül megbízható, örömkeltő környezeti élményekben részesítenénk őket, hamar és differenciáltan alakulnának ki a szenzomotoros kapcsolatok. Olyan személyiségvonások, mint passzivitás, félénkség egyáltalán nem lennének jellemzőek. Csökkentlátóknál a látásproblémát korrigáló szemüveg minél korábbi viselésével látványos a habilitáció sikere.

Az értelmi fejlődésben veszélyeztetett gyermek viselkedésének egyéni sajátosságai

Idegrendszerileg sérült gyermekeknél a fejlődési elmaradás jellege és mértéke, a fejlődési dinamizmus egyenetlenségei igen nagy szóródást mutatnak. Az egyes funkciók kialakulásában, sorrendjében és minőségében is nagyok az egyéni eltérések. Kórfejlődéslélektani szempontból tehát nem lehet igazán egységesíteni e kórkép jellemzőit. Néhány általánosan jellemző viselkedésbeni sajátosságot mégis felsorolunk.
- Lazább, halványabb, differenciáltalanabb a környezettel való kapcsolatuk. Motiváció szegények, nincs késztetésük közelítő mozgásokra (hasra fordulás, kúszás, mászás, nyúlás, fogás). Nem próbálkoznak személyek, tárgyak elérésére. Ez nemcsak az érdeklődés hiányával, hanem a magasabb ingerküszöbbel is magyarázható.
- Gyakori, hogy sztereotip túlmozgásokkal pótolják a célirányos aktivizáció hiányát. Jaktálnak (A jaktáció latin eredetű szó, jelentése: dobni, dobálni. Sztereotip mozgások, primitív örömszerzés. Ahogy a gyermek " dobálja" magát, a maga keltette vestibuláris ingerléssel örömet szerez magának.), vagy ruminálnak (garat ingerléssel, hányinger keltése). Ez passzivitásukból, "tompaságukból", indítékszegénységükből adódik.
 A jaktálás ép idegrendszerű hospitalizált gyermekekre is jellemző. Mind náluk, mind a sérülteknél azt jelzi, hogy a gyermek élményszegény, örömtelen. A cselekvésszegény, passzív, környezetére alig figyelő, jaktáló gyermek csak halványan, bizonytalanul, kevés információ felvevésével, torzan éli meg az őt körülvevő világot A tevékenységének ez a formája "üresjárat",  a fejlődést nem serkenti, inkább  hátráltatja. Ezért fel kell figyelni arra, hogy egy csecsemő vagy kisgyermek passzív, érdektelen és jaktál. Hasznos, ha megtanítják a hely és helyzetváltoztató mozgásokra. Megfigyelhető, hogy a mozgással az ismeretszerzés élménye jelentősen fellendíti a pszichés aktivitást, és a fejlődésben pozitív változást eredményez. Ilyenkor a környezeti adottságoknak is nagy szerepe van. Ha mozgás közben az alacsony ingerküszöbre való tekintettel viszonylag erős, karakterisztikus, de kellemes és hasznos benyomások érik: pl. el tud érni egy nekik tetsző virágot, vagy még inkább egy megkívánt „csokiszeletet”, vagy egy guruló labdát, a sikerélmény új próbálkozásokra serkenti.   Aktívabbá, érdeklődőbbé válik, értelmi fejlődése felgyorsul.

Csiky Erzsébet: Koraszülöttek tanulási problémáinak elemzése biológiai és környezeti hatások tükrében

A koraszülöttek a WHO ajánlása szerint olyan újszülöttek, akik a 37. terhességi hétnél (259 napnál) korábban jöttek a világra. Az éretlenség arányában csökken életbenmaradási esélyük, és nő a perinatális komplikációk esélye. Biológiailag különösen veszélyeztetette a 32-34. terhességi hét előtt születettek, az " igen éretlenek".(Testsúlyuk a Lubchenko skála szerint 1250 gr alatti. Ezért a szakirodalomban „igen kissúlyú újszülött " elnevezéssel is szerepelnek). Veszélyeztetettségi indexük az éretlenség, az alacsony születési súly miatt hangsúlyozottabb. Életfontosságú szerveik még működésképtelenek és szervezetük kevésbé ellenálló a fertőzésekkel szemben. Az éretlenség következménye lehet az újszülöttkori hipoxia, sárgaság, aspirációs tüdőgyulladás, lehűlés, a vércukorszint szabályozatlansága miatt hipoglikémia stb. Súlyos esetekben a hipoxia pontszerű, diffúz agyvérzéshez vezet. Tünetei: görcsös állapotok és kóros neurológiai eltérések. Perinatális intenzív ellátás nélkül életbenmaradási esélyük igen csekély.

Érett, intrauterin hipotrófiások közé sorolhatók azok a kisdedek, akik a 37. gesztációs hét után születtek, de méhen belüli fejlődésük elégtelensége miatt születési súlyuk 2500 gr. alatti Testhosszuk, szerveik működése az újszülöttkori az érettségi szintnek megfelel. A méhen belül elszenvedett hiányállapot miatt (a placenta részleges, vagy teljes elhalása következtében) elkínzottan, betegen születnek (annál betegebben, minél tovább tartott a hipoxiás, veszélyeztetett állapot). Magzati életükben idegrendszerük károsodhatott: hipoxia, toxikozis stb következtében. Azonnali gondos, szakszerű, intenzív orvosi ellátásra, infuzióra szorulnak. Legyengült fizikai, egészségi állapotuk miatt fokozottan veszélyeztetettek perinatális ártalmakra.
(A koraszülöttek között vannak olyanok, akik méhen belül sorvadtak, és éppen az anyai szervezet vészjelzése alapján indult meg korábban a szülés. Ők halmozottan veszélyeztettek, mert éretlenek és méhen belül sorvadtak is.)
A biológiai veszélyeztetettség differenciálása mellett ma már lényegesnek tartják a környezeti tényezők szerepét is. Hamis eredményhez vezet minden olyan kutatás, amely egyoldalúan csak a biológiai ártalmak következményének fogja fel a normáltól eltérő fejlődést.
Ez fokozottan érvényes az éretlen, vagy sérült idegrendszerrel született újszülöttekre. A tanulási és viselkedési zavar kialakulásában a biológiai tényezők összhatásának differenciált elemzését számos kutatócsoport tartotta szem előtt. Egy bizonyos életszakaszra jellemző biológiai és pszichés érettségi szint csak az előző állapot, és az arra ható külső tényezők interakciója alapján értékelhető. A fejődés implikációi korántsem egyértelműek koraszülötteknél. Sajátos élethelyzetbe születnek. Az éretlen szervezet számára az extrauterin környezethez való biológiai alkalmazkodás nagy megterhelést jelent. Inadekvát módon történik a már működőképes szenzoros apparátus ingerlése. Újszülött- és csecsemőkorban a gyenge, éretlen, esetleg beteg testi állapottal, a kórházi körülményekkel kapcsolatosan a fekvő testhelyzet, és a  mozgásszegénység jellemző  Hang és fényélményeik az első élethónapokban magzati érettségükhöz viszonyítva igen erősek, inadekvátak, kellemetlenek. Az anya-gyermek kapcsolat sajátosan alakul (lásd: Ranschburg cikk részletei.) A biológiai és környezeti veszélyeztetettség sajátos együtthatásából következik a koraszülöttek és az intrauterin hipotrófiások későbbi  mentális, viselkedési mozgás- és nyelvi problémája.

2. Mozgáséretlenség, mozgáskoordinációs zavarok

A nagymozgás, és a finommotoros koordináció területén való elmaradás okai, és következményei
A kúszás és a mászás vonatkozásában nem lehetett a koraszülött és az intrauterin hipotrofiás csoportokban az érési időpontokból átlagot számítani, mert sokuknál ez a mozgásforma kimaradt a fejlődésből, vagy más volt a fejlődésment sorrendisége. Sokan a mászást a járás tanulása után kezdték gyakorolni.
Az 5 éves kori utóvizsgálati eredményeink azt mutatták, hogy a nagymozgás a vizuomotoros koordináció területén a 32, gestációs hét előtt született csoportnak volt - a legalacsonyabb teljesítmény kvóciense: MQ:77, Bender ÉP:37. Ennek elsődlegesen az idegrendszer éretlensége lehet oka, de legújabb kutatások szerint az éretlenségből adódó újszülöttkori periventrikuláris vérzés is sok esetben előfordul, és így organikus eredetet is feltételezhetünk.  Koraszülötteknél gyakori a tónuseltérés oldali differenciával. Az alsó végtagok feszesebbek, mint a törzs és a felső végtagok izomzata (extenziós túlsúly). Hiányzott az álló helyzetben való topogás, a kapaszkodás közbeni játékos mozgások: leereszkedés-felállás, ide-oda lépegetés ismételgetése, a járóka rácsában fogódzva a körbelépegetés, a törzs hintáztatása stb. Nem ezekkel a mozgásokkal, nem önálló próbálkozásaik révén, hanem tanítgatással, másra támaszkodva, az önkorrekció kizárásával gyakorolták a lépegetést. Az antigravitációs tónuseloszlás egyenetlensége, az éretlen koordinációs készség, bizonytalan egyensúlyi helyzet és ritmustalanság miatt először gyors egymásutáni, szaporázó lépésekkel haladtak. Az előredőlő testhelyzet miatt a lépések felgyorsultak és bizonytalan egyensúlyi helyzetük miatt gyakran elestek. A lassítás, fékezés sokkal tovább jelentett számukra problémát, mint az éretteknél. Sokszor 4-5 hónap is eltelt, míg járásuk begyakorlott funkcióvá vált (Érett idegrendszerű gyermekeknél ez néhány hét.) A járás, igen komplex helyváltoztató mozgás. Tónuseloszlást, koordinációt, ritmus és gyorsaság szabályozást igényel.  A súlyponti helyzetet lépésenként kell változtatni. Az idegrendszeri éretlenség  és a sajátos nevelési körülmények miatt megkésett a járás funkció érettsége, főleg a mozgás minőségek vonatkozásában.
A biológiai okok mellett mozgásfejlődési éretlenségeikhez, és zavaraikhoz környezeti tényezők  is hozzájárulhatnak. Az érett újszülöttekhez viszonyítva a magzati fejlődés időbeli rövidsége, majd a neonatológiai intenzív ellátás körülményei miatt lényegesen kevesebb vesztibuláris ingerlésben részesültek. Ennek következtében az izomtónus antigravitácós szabályozása késett. Az első élethónapokban nem érték szenzomotoros koordinációra, mozgásos válaszadásra késztető pozitív ingerek. Túlsúlyban csak olyan fényhatások érték, amelyek még a szemkontaktus kialakítására sem voltak alkalmasak. Az éretlenség, gyenge egészségi állapot miatt alig volt kapcsolatuk a környezettel. A kórházból történő hazajövetel utáni adaptációs hetekben betakargatva szinte állandóan a kiságyban tartották őket, félve a megfázástól, felfázástól, fertőzéstől. Nem merték ringatni, forgatni, hintáztatni, felvenni és sétálni vele a lakásban, lubickoltatni fürdetés közben.  Annyi megpróbáltatás után nem mertek olyan bátran, természetesen bánni a csecsemővel, mint ahogy az egy érett, egészséges újszülöttnél már a hazavitel utáni napokban szokásos. Később sem vitték el őket sokáig sétálni, vendégségbe, hónapokig nem merték kitenni a járókába, játékok közé. Nem motiválták őket játékra, cselekvésre. Ébrenléti idejük legnagyobb része a gondozási műveletekben való passzív részvétellel telt el. Ezért voltak mozgásszegény állapotban, és hagytak ki fontos mozgásfejlődési fázisokat a nagymozgás és a finommozgás terén is.  Sajnos még szakemberek (gyermekorvosok, védőnők) sem ismerték fel annak a veszélyét, hogy tanítgatva, és nem spontán, egyéni fejlődési ütemben tanultak meg az igen éretlen idegrendszerű koraszülöttjeink ülni, állni, járni. Együtt örültek a szülőkkel, mondván, hogy lám behozza eddigi elmaradását. Nem elemezték a kialakult mozgásforma minőségi jellemzőit, az érés és tanulás egyensúlyi zavarának káros következményeit.
A 34. terhességi hétnél korábban születetteknél a perceptuomotoros teljesítményekben a statikus és a dinamikus egyensúly és a kézügyesség még 6 éves korban is igen gyenge. 5 éves korban még sokukra jellemző volt a merev, ritmustalan, rossz koordinációjú volt a mozgás;  a sebesség-, ritmusszabályozási, téri orientációs zavarok ( Az 1-5 éves viszonylatban javuló tendenciával.) Jellemző volt rájuk a testséma kialakulatlansága, és az ebből fakadó téri orientációs zavarok. 

A bioritmus zavarai éretlen és/vagy patológiás újszülötteknél.

 - Étkezési-emésztési zavarok
Feltételezésünk szerint a bioritmus zavarai külső és belső tényezők bonyolult összhatásából ered. A magzati szinten szerveződött idegrendszeri állapot hirtelen igen erős, inadekvát ingerlésnek van kitéve. A fejlődés és érés egyensúlya felborul. Még nem érettek a feltétlen reflexek, például a szopás és a nyelés, ezért művileg kell beavatkozni a táplálás, lélegzés, méregtelenítés folyamataiba. A már érzékeny szenzoros csatornákon mennyiségi, minőségi és intenzitási szempontból is inadekvát ingerek érkeznek a központba. Táplálkozásnál például nem az íz, hő, nedvesség érzékelése, hanem a szonda lenyomása, a cső szájtéri jelenléte által keltett nyomásérzet. A környezeti hatások: a hospitalizáció, a szopási élmény hiánya, az anya-gyermek kapcsolat zavara, és a minderre ráépülő nevelési bizonytalanságok és hibák ugyancsak jelentősen, és sajátosan befolyásolják a táplálkozási és emésztési ritmus kialakulását. Az amúgy is szorongó, és szerepében bizonytalan anya első élményei nem a szoptatás gyönyöre, a megelégedettség, hogy gyermeke általa jóllakott, és intim kapcsolatukban megnyugodva mély álomba szenderült. Többségük nem tud szoptatni. Napközben, de még éjjel is sokszor és sokféleképpen próbálkoznak gyermekük etetésével. Nevelésük, gondozásuk elsődleges célja, hogy sokat egyen, mert kicsi és gyenge. Koraszülöttek anamnéziseiben különleges etetési és altatási szokások hosszú sora, széles variációja szerepel. Gyakori, hogy éppen ezekkel fárasztják ki a csecsemőt, és teszik örömtelenné az étkezési folyamatot. Már a kórházban is negatív, és meghatározó élmények voltak a szondán keresztüli táplálás, majd a nyelési és szopási reflex érését serkentő „anyatej csöpögtetési” kísérletek sokszori, negatív hatásai. Hazakerülve sem öröm számukra az evés. Éhségérzetükhöz, emésztési ritmusukhoz nem alkalmazkodik a környezet. Nem az a fontos, hogy milyenek az ízek, a tálalás, az együttes élmény, csak az, hogy sokat, sokszor és minél táplálóbbat egyen. Ezért sietve szinte „döntik”a tápszert a cumisüvegből. Nem hagynak időt arra, hogy a gyermek érintgesse az üveget, az anya arcát, ruháját, vagy hogy figyeljen az anya mosolyára, mimikájára, a hozzá beszélőre aki bíztatja, vagy türelemre inti, vagy örömét fejezi ki, ha vannak önálló segítő mozdulatai. A „siker” érdekében gyakran lefogják a kezét. Nem, vagy alig tartanak szüneteket. Később a kanállal etetésnél is az anya diktálja az evés ritmusát. Jellemző anyai magatartás az is, hogy minden vonatkozásban kezdetben igyekeznek megfelelni a kórházban látott higiénés elvárásoknak. Ha a csöppség szája kicsit is maszatos azonnal letörölik. A félrenyelés félelme miatt sokan oldalról mélyen benyomják a cumit a szájba, így az ajkakat nem érinti, vagy csak kis felületen. Kevesebb időt hagynak a gyermek próbálkozásainak. Az ételbe belenyúlni, markolni, morzsolgatni, elkenni, kavargatni alig van a gyermeknek alkalma. Kimaradt a normál fejlődésben oly fontos szájtéri érzékelés szakasza a szopás, és az előbb felsorolt élmények hiányában. Ez a kényszeres tisztaság később a fertőzésektől való félelmükben szokásukká válik.  Csecsemőkorban gyakran túletetik őket, és nagyon meghíznak. Amikor viszont már önálló akaratukat érvényre tudják juttatni, elutasítóak, válogatósak, rossz étvágyúak. Az édesanyák, mert már nem tudják „tömni” őket, de hogy mégis gyarapodjanak, hagyják, hogy rendszertelenül csipegessenek, nassoljanak”. Többségük nem a családdal együtt, hanem külön, ölben vagy kisasztalnál étkezett még öt éves korban is. Nem volt ritka eset, hogy a gyermek nem is ült le asztalhoz, hanem jártában-keltében az anya egy-egy falatot „becsempészett” a szájába. Megszokják a rendszertelen evést. Főtt ételből, szendvicsből alig fogyasztanak. Inkább sokat isznak, gyümölcsjoghurtokat, csokoládét majszolgatnak. Gyakoriak az emésztési zavarok. A rendszertelen, örömszegény étkezések miatt 2 éves kortól ismét gracilisak, sőt gyakran soványak. Öt éves kori vizsgálataink idején az igen kissúllyal születettek 62 százalékánál 10 percentil alatti volt a testsúly.(A testhossz csak 42%-nál volt ilyen értékű.) Érdekes lenne ebben a vonatkozásban megvizsgálni a biológiai okok szerepét is. A koraszülött csoportban vizsgáltjainknak csak 18 %-a tudott családi asztalnál önállóan, tisztán kanállal és villával enni, míg a kontrollcsoportban 86 %.

 - Alvás zavarok
Az alvásproblémák is az első élethónapokban átélt korai élményekben gyökereznek. Az intenzív osztályokon éjjel teljes erejű a világítás, folynak az ápolási, gondozási műveletek. Hajnalban megkezdődik a takarítás, a műszer ellenőrzés stb. Sokszor a fürdetésre és az etetési próbálkozásokra inkább este, éjjel, és korareggel van idő. Ezeknek nincs kialakult időbeli, és minőségi rendje, hiszen változóak a feladatok. A sokrétű történésekkel járó hangingereket rendszertelenségük miatt nem lehet megszokni, alapzajként megélni. Az ápolási, gondozási folyamatok sem követhetik a napi ritmust, mer sorrendiségük, időbeliségük az intenzív terápiában részesülő gyermekek aktuális állapotától függ. Mindezek megzavarják az alvási ritmus kialakulási folyamatát. Sok szülő elmondta, hogy a kórházból hazakerült koraszülött éjjel nem aludt el sötét szobában, az éjszakai csendben. Lassan, fokozatosan szoktatták őket az otthoni körülményeihez. Voltak, akik a kórházi élmények és a gyermek későbbi éjszakai álmatlanságának összefüggését nem ismerték fel. A krízis élményt átélt, anyai szerepében bizonytalan, aggódó édesanyák az álmatlanságot úgy értelmezték, hogy gyermeküknek biztos valami baja van. Felvették, ringatták, újra és újra megpróbálkoztak etetésükkel, itatásukkal, kétségbeestek, orvoshoz vitték őket.  Vizsgálati mintánkba volt 3 olyan anya, aki éjjel, 10-nél több alkalommal etetgette koraszülött csecsemőjét várva, hogy abbahagyja a sírást, hogy elaludjon. Mindketten végül a kimerültségtől aludtak el.  Sok anya szorongásában még akkor is odament éjjel a babához, ha nem sírt. Meghallgatta, hogy jól lélegzik-e, betakargatta, tisztába tette noha, erre nem volt semmi szükség. Sokan  maguk mellé a vették ágyukba, vagy úgy rendezték át az életüket, hogy egy szobában aludtak a gyermekkel, az apa pedig külön. Bonyolult altatási szokásokat alakítottak ki. (Az együttalvás a kissúllyal született csoportban 34 vizsgáltunknál még 5 éves korban is jellemző volt. A kontroll csoportban 2 éves kor után ez nem fordult elő.) Végül sem ő, sem a gyermek nem aludt eleget és nyugodtan éjjel. Kialakult az inverz alvás: több ideig aludtak nappal, mint éjjel. (Ez sokszor az anyákra is vonatkozott, mert nappal kevésbé szorongtak, és délutánonként rövid időre, többször ők is elszundítottak.)
Az éjszakai rövid alvási szakaszoknak elsődleges oka még az is, hogy a gyermekeket sokat fektették, az anya-gyermek kontaktus nem volt elég motiváló gyermek hely és helyzetváltoztató mozgásaira, érdeklődésük felkeltésükre. Keveset tevékenykedtek, játszottak. A kevésé aktív éber állapotot nem váltotta fel az idegrendszer természetes szabályozása révén az elfáradás, az elálmosodás, elalvás, majd a mély alvás. Éjszaka ha, hiányzott az anyai közvetlen közelség, a megszokott alapzajok, felszínes alvásukból gyakran felébredtek. Nem alakult ki az alvási és éberségi állapot napi, és éjszakai ritmusa. Vizsgáltjaink között gyakran láttunk kialvatlan, fáradt gyermekeket. Csecsemőkorban irritabilisak voltak. Ez talaja volt a későbbi dekoncentráltságnak, hipermotilitásnak és az érzelmi-, indulati labilitásnak.

3. Szociabilitás

Az első életévben a Brunet Lézine teszt szociabilitás területén mért részkvóciense is összefüggést mutat a később kialakuló tanulási zavar tüneteivel. Ez a születés utáni éretlenségből adódó adaptációs nehézségekből, hospitalizációkból. és koraszülötteknél az anya-gyermek kapcsolat problémáiból adódik. Az első két oki tényezőről már szóltunk. Az anya-gyermek kapcsolat kialakulásának sajátosságairól a kutatásainkból szerzett információinkról még nem. Ezek a sajátosságok korántsem általános érvényűek, de igen gyakoriak.
Eseteink körülbelül egy harmadában biológiailag veszélyeztetett újszülöttjeink veszélyeztetett terhességből születtek. Az anyák már a szülésig is félelmeket, bizonytalanságot éltek meg, sokat kellett orvosi ellenőrzésre járniuk. Egész más lelkiállapotban várták a babát, mint aki abban a biztonságban él, hogy magzata egészséges, jól fejlett, és bizonyára egy gyönyörű újszülöttként hozhatja a világra. A koraszüléssel aztán tovább folytatódott zaklatottságuk, aggódásuk. Ezek az édesanyák azt figyelték az újszülötteken és az orvosi, nővéri véleményekből azt igyekeztek kiolvasni, hogy nincs-e a gyermeknek valami fogyatékossága, betegsége. Kevéssé voltak bizakodóak. A másik kétharmada a koraszülő édesanyáknak röviddel a szülés előtt, vagy hirtelen, meglepetésszerűen élte meg a traumát, hogy valami rendellenesség éri, megszakad a terhessége idő előtt. Ez bizonytalanságot, szorongást váltott ki az anyából. Krízis élményével magáramaradt, mert az orvosoknak sürgős teendői voltak. A hozzátartozók ebben a váratlan helyzetben szintén nem tudtak helytállni. A helyzet megítélésében bizonytalanok voltak, kapkodón, ellentmondásosan viselkedtek (vagy ijedtek voltak, vagy bagatelizálták a helyzet veszélyeit). A házastársnak nem volt elég ideje az anyával sokat törődni, mert ebben a helyzetben sok elitéznivaló hárult rájuk. Neki is váratlan, aggódásra okot adó körülmény volt gyermekének túl korai érkezése, kicsinysége, veszélyeztetettsége.  A feleségétől elszakadva, magányosan, a szorongással telve nem tudott lelki támaszt nyújtani. Az anyákban ilyenkor sok ellenmondó érzés kavargott. Kérdések fogalmazódtak meg: Miért történt? Miért pont velem történt? Keresték az okokat. Megindult a bűntudatképzés, vagy vádaskodás a környezet felé. Eleinte sokkal inkább magukkal, mint a gyermekkel voltak elfoglalva. 
 Mindkét koraszülő anyánál késett az anya-gyermek kapcsolat kialakulása. Anyaságukban biológiailag és lelkileg is éretlenek voltak. A szülést követő hetekben, hónapokban a terhesség alatti szoros biológiai szimbiózist nem váltotta fel a testi, érzelmi szoros együttlét. Fizikailag túl sokáig voltak távol gyermeküktől. Látogatások alkalmával kívülről, idegenül szemlélődtek az intenzív osztályon. Azt élték meg, hogy az egészségügyi ellátás felel a gyermekért, és ők, mint anyák nem tehetnek jóformán semmit a gyermekért, alig van felelősségük. Megfigyeltük, hogy ezek az édesanyák hónapokig nem a keresztnevükön emlegették, vagy szólították a gyermeküket, nem beszéltek hozzájuk, féltek őket felvenni (ha meg volt nekik engedve). Érett újszülötteknél az előbbiek már az első életnapokban természetes megnyilvánulások. Legutóbb azt éltem meg, hogy egy anya Halász Judit kazettát hozott az inkubátorban fekvő gyermekének. Nem érezte meg, hogy minden hangélménynél értékesebb neki, ha ő szól hozzá, ő énekel neki. Ezt az érett anyák ösztönösen megérzik, és spontán „jön belőlük”. A koraszülött gyermek is sajátosan hatott a környezetére. Más reakciókat, érzelmeket váltott ki. Az érett újszülöttnek már van egy karaktere. Pufók, vagy hosszú, sovány, vagy törékeny gracilis, aluszékony, élénk tekintetű, vagy álmodozóan messzetekintő, sokat és erősen szopik, vagy kényelmesen szüneteket tartva. A szülők és a látogatók általában megbeszélik erről a megfigyeléseiket, hasonlítják, mint tulajdonságokat valakire a családban. A baba külsejét is gyönyörködve szemlélik, és keresik családi vonásokat. A fül, ajak, köröm formája ebben biztos támpontnak tűnnek. Minden családnak az övé a legszebb, a legsikerültebb. A csírázó szülői szeretetbe büszkeség vegyül. Koraszülötteknél ez nincs így. A gyermekkel kapcsolatban ami szóba jöhet, az elsősorban élet és egészségi esélyei.  Erről legfeljebb közvetlen hozzátartozók beszélhetnek egymással őszintén, de mivel nagy a bizonytalanság, inkább kerülik a témát. A magzati külső még rejti a családi hasonlatosságokat. A koraszülött igen erőtlenül sír, sírásának nincs jelző értéke. Nincs szemkontaktus. Orvosok, ápolók olyan információt adnak például, hogy „..túl van-e az életveszélyen”; „…szerencsére, a szemészeti lelet egyelőre negatív”;  ”... már levehették a lélegeztetőgépről”; „…elindult a súlygyarapodása stb. Ezek mind a pozitív értesülések, de sajnos gyakoriak a negatívak is. Ezek mind a test állapotról szólnak, nem árulnak el semmit arról, hogy ki is az ő gyermekük.
Amikor hazavitték a gyermeket, tele voltak félelemmel, hogy képesek lesznek-e a felkészült, komplex kórházi ellátást helyettesíteni. Túl nagy felelősséget éreztek. Tépelődtek, hogy megfigyeltek-e jól mindent a kórházban: hogy kell a kicsivel bánni, etetni, fürdetni stb. (Ők nem hagyatkozhattak egyértelműen a csecsemőgondozási szakkönyvekre, mert nekik speciális teendőik is voltak. Ezeket elbocsátáskor néhány orvoskolléga -véleményünk szerint- kissé túl is hangsúlyozták. Az amúgy is szorongó, bűntudatot érző, nőiségükben kisebbrendűséget átélő édesanyák így nem érezték magukat a gyermek gondozásában, nevelésében biztosnak, elsődlegesen kompetensnek. A nagymamák sem tudtak úgy segíteni nekik, mint ahogy az érett újszülötteknél természetes. Féltek is másra bízni a fürdetést, etetést. Elsősorban a sajnálat, a féltés, szorongás attitűdje motiválta és vezérelte cselekedeteiket. Már az első otthon töltött hetekben kezdett kialakulni bennük az „over protekt” (túlféltő, túlgondoskodó) nevelési attitűd (Jóval kisebb gyakorisággal, de a hideg, elutasító is előfordult). Kevésbé tudtak felszabadultan örülni a gyermeknek. Kevesebbet mosolyogtak rá, beszéltek hozzá, játszottak vele. Viszont szinte állandóan mellettük voltak, féltek magára hagyni, figyelték, óvták. A házastársi - és tágabb családi kapcsolataik így más dimenzióba kerültek.  Nem fogadtak látogatókat, sokáig nem vitték a csecsemőt emberek közé, mert féltették a fertőzéstől, stb. Sokuk magányossá vált. A távoltartás, titkolózás atmoszférájában éltek. Jó esetben a környezet aggódással, segítőkészséggel fordult feléjük, rosszabb esetekben sajnálattal, vagy szemrehányással. Nincs személyi, érzelmi kapcsolatuk vele. Amikor hazakerültek legalább 3-4 hét kellett ahhoz, hogy adaptálódjanak a környezethez, hospitalizáltságuk oldódjon, és, hogy anyjuk ölében érezzék a legjobban magukat. Nem voltak jelzéseik: éhségérzet, fázás, álmosság. Amikor már ezek kezdtek kialakulni, az anyákat kellett megtanítani a halvány jelzések értelmezésére, és leszoktatni arról, hogy a gyermek sírására pánikba essenek, elbizonytalanodjanak. Gyengébb fizikumuk, és az anyai féltés következtében kevesebbet mozogtak. Ezáltal korlátozottak voltak a környezet megismerésében, kevesebb volt a sikerélményük, később kezdtek el utánozni.  Mindezek együttvéve lassították, halványították az „én tudat” kialakulását. Jelentősen késett, és halványabb volt náluk a dackorszak.
Mindezek összességében más alapokról indult el a pszichés fejlődés.  A másság jelentősen hozzájárulhatott az érzelmi, figyelmi és magatartási problémák kialakulásához, a pszichés fejlődésmenet egyenetlenségeihez.
Azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy a fenti problémák mind az anya, mind pedig a gyermek részéről az életkor előrehaladtával és a gyermek állapotának javulásával egyre jobban oldódtak. Kialakult, és egyre harmonikusabbá vált az anya-gyermek kapcsolat. 5 éves korban már a koraszülött csoportban úgy ítéltük meg, hogy 68%-ban harmonikus, kiegyensúlyozott volt a családi élet és jól kommunikáltak. A 32 %-nál azonban - különösen ha elváltak a szülők -  alacsony volt  (85 alatti) a szociális kvóciens.