TáborokKülföldi táborokMegalakulásunk óta folyamatosan szerettünk volna 14-18 éves gyermekeknek segítséget nyújtani külföldi táborok kapcsán abban, hogy az általa tanult idegen nyelvet anyanyelvi környezetben is gyakorolni tudja.
A nyelvi táborok különösen fontossá váltak az utóbbi években
egyrészt azért. mert az állásinterjúk során elvárás lett - míg korábban csupán előnyt jelentett - az idegen nyelven való kommunikálás.
Másrészt pedig országunk Európai Uniós csatlakozásával megnyíltak a külföldi munkavállalási lehetőségek gyermekeink előtt.
Ez a tervünk azonban mindezidáig csak egy másik közvetítő partner közreműködésével valósulhatott volna meg. Idén nyárra azonban óriási lehetőségünk nyílt. Egy baráti körünkbe tartozó, 20 évig az USA-ban élő, általunk nagyon jól ismert és így a teljesség igényével megbízható házaspár decemberben munkájuk miatt hazaköltözött Magyarországra.
Ők, látva az itteni munkánkat és annak fontosságát, felajánlották segítségüket: több olyan az USA-ban élő magyar baráti családot ismernek, akik szívesen fogadnak magyar gyermekeket országismeret, és nyelvtanulás céljából, és engedik el cserébe sajátjukat.
Miután a programba bekapcsolódó mind az amerikai magyar családokat, mind pedig a hazai családokat intézményünk személyesen ismeri, így teljes garanciát tudunk biztosítani a gyermekek biztonságát illetően, mindkét irányban.
Kiutazási feltételek:
Mindkét szülő írásbeli hozzájárulása.
Elvált szülők esetén bírósági határozat a gyermek elhelyezéséről. Ebben az esetben is szükséges
mindkét szülő hozzájárulása.
Orvosi igazolás arról, hogy a gyermek semmilyen kezelés alatt nem áll, semmilyen gyógyszerérzékenysége,
allergiája nincs.
Az iskolai intézmény (melynek a tanuló tagja) írásbeli javaslata az osztályfőnök és az igazgató aláírásával.
Jó magatartás
Személyes elbeszélgetésen való részvétel.
A kiutazással kapcsolatos további feltételek, illetve a vonatkozó dokumentációk és szerződések hamarosan elérhetőek lesznek honlapunkon.
|